Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.04.28

Kiegészítés DB FH-hez (2)

 Sziasztok!


 

Nem is emlékszem mikor volt utoljára, mikor csak írtam valami mást mint a történetemet. Gondoltam ma kicsit megint mesélek mi zajlik a háttérben. Töménytelen alkalommal leírtam, hogy mennyire szeretem azt a történetet és egyszerűen megérdemli, hogy befejezzem. Tervbe vettem, hogy pont egy év alatt fejezem be az egészet, ami úgy két hónapot jelent, vagy hármat, ha a publikálást nézem... Nem sok idő... majd meglátom...


 

Annyi jó fejezet volt azóta, hogy utoljára kommentáltam a történtem. Az első Halloninon történt dolgok. A kedvenc részem volt, mikor Lovage kiakadt Cressen mert minden szemetet a karjaiban hord. A fontossági sorrend egyértelműen különbözik a kettőnél :). Na persze előtte Sage is cuki volt, ahogy kijött belőle az amazon. Csendes őrültnek is lehetne hívni a drágámat. Annyira szórakoztatott azoknak a fejezeteknek a megírása, hogy szívesen olvasom néha újra.


 

Továbbá magam sem értem miért szekálja Cress Gohant a csajozással. Picollo csendben figyeli a fiút, hogy ne essen komolyabb baja, annak ellenére, hogy nagyon jól tudja, hogy a félvér erősebb nála. Erre jó példa a Kuritán, mikor magához húzta őt. Nem vagyok nagy Picollo/Gohan pár fan, de látok benne fantáziát. Talán pedzegetem ezzel valakinek az idegeit? :P


 

Apropó Kurita... egyszerűen imádtam a leírást, ahogy a „guru” fellépett a nagyközönségnek. Még ma is kuncogok rajta.


 

És kihagyhatatlan a szerelmi vonal, mely többször is megjelenik. Első alkalommal, mikor Goku lebukik, hogy emlékszik az estére. Nem tudtam kihagyni Mrs. Brief tüsszentését! Mondom minden az ő hibája (igazából nem de mindig ott van a segítségre). A viták nem lettek tele erőszakkal, inkább az idegekkel játszik Vegeta, amikor ki akar bújni a kötelék alól, szerintem egész érthető okok miatt. Oly sok mindent elveszített a múltban: a népét, a szabadságát, a vérszomját, a fékezhetetlenségét, a büszkeségének sötétebb oldalát, majd végül a szívét és testét. Ragaszkodik még az utolsó bizonyítékhoz (büszkesége megmaradt darabjához), mely megkülönbözteti Goku többi barátjától, még ha feladásával teljesen más szintre kerülne a kapcsolata a másik Saiyannal.


 

Goku nem tudja kezelni a herceget, csak annyit tud, hogy akarja a herceget és ezért könnyedén elfelejti feleségét. Úgy gondolom, hogy Goku valamilyen szempontból sokkal nagyobb seggfej, mint Vegeta. Ő elhagyta a családját, és bár minden bizonnyal nem volt közömbös a halálában, de meg sem hatotta nagyon. Ez főként a gyerekorában elmaradt szociális fejlődésből adódik. Nem tudja értelmezni a családi kötelék fogalmát. Ezért is kell egy elmét meghaladó kapcsolat kialakítása, mitől rádöbbenhet, hogy miből maradt ki eddig. Ezzel szemben a herceg nagyon is tisztában van a helyzetével.


 

Mikor másodjára veszekednek ezt így valahogy meg is fogalmaztam. Vegetának sokat jelent a fia és Bulma, és nehezen adja fel a biztos helyét, mint családapa. Ezzel szemben Goku már búcsút is intett Chichinek. Inkább elveszítette magát vágyaiban, úgy mint Vegeta annak idején a vérszomjában. Bevallom nehéz az egyensúly megtartani Goku (ember) és Kakarott (saiyan) között, hogy ne váljon túl dominánssá vagy éppen túl nagy idiótává. Sokan úgy írják a le Gokut, mint egy tipikus Yandere (kívülről kedves, de legmélyén sötét és szadista) személyt, amit én úgy gondolok, hogy nem igaz. Ugyan van egy sötét oldala, de nem hinném, hogy elsődleges célja egy mester-szolga kapcsolat kialakítása a herceggel. A megszállottsága inkább a félig teljes kötelék miatt van mert kétségek között hagyja, és a bizonytalanság mindenkit agresszívebbé tesz.


 

Chichire visszatérve. Igazából DB-ben egészen bírtam a csajt. Tüzes volt és tudta, hogy kit és mit akart. Később DBZ-ben lett kiállhatatlan. Folyton csak „ezt ne, így ne, mit képzelsz magadban, Gohan, Gohan, Gohan” blablabla... de ha nem lenne hangja nem is létezne. A szép idők emlékére megölni mégsem akartam. A legtöbb történetben ha nem halott, akkor furakodik, ármánykodik vagy megcsalja a férjét közben pedig teljesen gonosszá válik. Hát én elhatároztam nem így teszek. Ugyan megcsalta Gokut, de szerettem volna jobban szemléltetni, hogy miért is tette, és cselekedetét kicsit sem tartotta helyesnek. Egyszerűen megtörtént, mert boldogtalan volt. Egy asszony ki minden körülmény ellenére megtartotta tartását, felnevelt két fiút, megküzdött az egyedül álló anyák poklával és közben nem bolondult meg jobban, mint korábban. Mikor visszatért a férje úgy gondolta, hogy minden jobb lesz, lesz ki felmelegíti a hideg éjszakákon, és mellette marad, ahogy minden kislány álma a világon. Erre mit kap? Egy nagy konyhamalacot, aki még ágyban sem alszik vele. Talán ez jobban fájhatott neki, mint az egyedül töltött évek. És ugyebár tudjuk, hogy mi történik a DBZ sőt, (bár nem láttam de) DBGT végén. Ekkor úgy gondoltam, hogy mégsem hagyhatom őt egyedül, bármennyire is irritáló karakter.


 

És mi lesz Bulmával és Vegetával? Már megírtam egy részét ennek, és igazából... nem mondok többet. Szóval azzal is kezdtem már valamit.


 

Na most is megírtam, hogy miért is alakult minden ahogy alakult. Noeven még mindig titokba burkolózik. Igazából úgy gondolja, hogy miért jártassa a száját, ha amit mond teljesen felesleges, mert az információ közlése után sem jutnak előre. Ilyen egyszerű.


 

Remélem élveztétek a rövid összefoglalómat és kifejtésemet.


 

Pár nap múlva jön a következő fejezet! (Ha nem hal be a gépen vagy ne adj Isten én)


 

Pusszancs


 

Lyany

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.