Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2008.10.12

Az elveszett hercegnő

Az elveszett hercegnő

The lost princess

 





1. fejezet: Ha a sors megszólal

 

Soha nem tudhatod, hogy az élet mit tartogat számodra és azt sem, hogy mire lesz később jó az, amit kapsz tőle, még ha első pillantásra átoknak is tűnik. Tetteid befolyásolják, hogy végleg a múltad milyen jövőt ad. Lehet, hogy mi rossz jóra fordul, vagy amit áldásnak tartottá a legborzalmasabb rémálommá válik, mert nem használtad a múlt ajándékait megfelelően. Mások megírhatják a jövőd de az oda vezető utat te határozod meg és az dönti el, hogy a célban pofonnal vagy csókkal üdvözölnek.

x

Zelgadis Greywords egy újabb sikertelen kaland után egy sűrű erdőt szelt át az éjszakában. A félhold magasan áll az égen csak enyhe fényt hagyva az utazóknak a látásra. Zelgadist ez egyáltalán nem zavarta, mivel szemeivel akár a vak sötétben is kitűnően látott mindent. Ahogy haladt a fák között, messzebbről emberi hangokra, később kardok csengésére lett figyelmes. Maga sem tudta miért de úgy döntött, hogy megnézi, hogy mi történik és démoni sebességével az esemény helyszínére sietett.

 

Egy közeli fa törzsénél megállva érdekes kép tárult eléje. Egy lovagnak kinéző alak egy nagyobb csapat banditával próbált elbánni, de nehéz felszerelése és a tény, hogy egyedül volt nem sok jóval kecsegtetett. Mikor Zel odaért, már akkor erősen lihegett a lovag, míg a rablók önelégült mosollyal állták őt körbe. A sámán megrántotta a vállát „Ha már itt vagyok segítek neki. Hátha nekem is kisül belőle valami hasznos.” azzal kivonta kardját és utat tört magának a banditákon keresztül a lovaghoz „Jó estét uraim! Megtudhatnám, hogy mit akarnak a ettől a lovagtól?” kérdezte nyugodt hanglejtéssel.

 

A rablók hirtelen nem tudtak mit mondani, amikor meglátták Zelgadis kiméra formáját, de a vezetőjük kis idő után válaszolt „Úgy gondoljuk van nála pár érdekes ékkő, melynek nagy hasznát vehetnénk, és szeretnénk a fejét karóra tűzni, hogy a szomszédos banda ne merjen még egyszer a területünkre lépni.”

 

„Hmm... érdekes... Amelia biztos leszedné a fejemet, ha ezt hagynám ezért sajnos nem engedhetem meg. Előbb végeznetek kell velem, hogy megszerezzétek ezt a fejet.” a lovagnak hátat fordulva harci pozícióba helyezte magát „Jól vagy? Kibírsz még néhány csapást?” kérdezte.

 

„Igen. Köszönöm idegen! Az istenek legyenek veled!” fordított hátat Zelnek a lovag.

 

„Majd akkor hálálkodj, ha ezzel végeztünk. Most készülj! Felizzítom egy kicsit a hangulatot. Burst Flare!!!” szólt az ige. A rablók egyik része azonnal megégett a csapástól, a másik része pedig félelmében menekülni kezdett.

 

„Ezt még megkeserülöd szörnyeteg!!! A legborzalmasabb halált fogod megismerni a kezemtől, ha újra találkozunk!!!” kiáltott a menekülő vezér.

 

„Ez könnyen ment.” tette el kardját a sámán, és a lovaghoz fordult, aki térdre volt borulva és kardján támaszkodott „Megsérültél?”

 

„Igen. Sajnos mégsem bírom olyan jól...” és előre dőlt.

 

Zel gyorsan letérdelt és hanyatt fordította a lovagot. A férfi oldalán egy hatalmas seb tátongott, amiből a vér szaporán jött „Várj meggyógyítalak...” kezét a seb fölé tette, de egy másik megállította.

 

„Ó te vagy az... Akkor hagyd csak... Nem számít...” motyogta a lovag.

 

„Idióta! Be tudom gyógyítani a sebedet, csak engedd meg.” szólt mérgesen Zel.

 

„Nem kell... amiért jöttem... megtaláltam... Zelgadis Greywords...” a sámán szemei kikerekedtek megdöbbenésében „Nem ölnél meg... ha most meggyógyítanál... anélkül pedig... nem tudom átadni neked...” a férfi szava eláll, amikor vér köhögött.

 

„Honnan tudod, hogy ki vagyok? Mi-miről beszélsz?” kérdezte zavarodottan Zel.

 

„Nem számít semmi csakis ez.” lovag megfogta meglepően erősen a sámán jobb alkarját és becsukta szemeit. Hirtelen Zel karján a kesztyűje és felsőruházata szétfoszlott az érintésre a következő pillanatban hatalmas fájdalmat érzett.

 

„Mit... csinálsz...?” nyögte ki, közben próbált de nem tudott szabadulni a fogásból. A sámán látta, ahogy a lovag karjáról is lebomlik a páncélzat és felszabadítja hatalmas, fénylő tetoválását, amely életre kelve Zelgadis keze felé veszi az irányt, majd elérve azt, behatolt a kemény húsba és az ereken keresztül tör utat az egész testbe. Az érzés félelmetes volt. Mintha teste vénáit és ütőit egy erő tágítaná, helyet keresve önmagának nem törődve azzal, hogy a vére eljut végcéljához. Mozgott, helyezkedett és kínozta, míg a végül megtalálva helyét beszívódott a sejtekbe.

 

Az erő kihalt és Zel a lovag mellett feküdt, kínoktól meggyötörten, homályos tekintettel, de hallotta, hogy a lovag beszélt hozzá „Nincs időm elmondani mindent... de engem jelölt ki a... a királyom, hogy találjalak meg... Neked kell megkeresni... a lányát, aki régóta eltűnt... mikor felébredsz... lesz, ki elmondja... a részleteket... örültem, hogy megismerhettelek.... Zelgadis Greywords.......” majd a már csak pár halálhörgést lehetett hallani a férfitól és örök álomra szenderült. A sámán még hallotta az utolsó levegővételeket, de végül elveszítette az eszméletét.

 

xxx

 

Zel mikor magához tért elsőként egy valamit érzett. Valami rágja az orrát. Irritáltan oldalra fordult, de következő pillanatban újból kezdődött. Mérgesen kinyitotta a szemeit és egy fehér egeret látott maga előtt „Jó reggelt álomszuszék! Ideje felkelned és teljesíteni a küldetésed.” mondta az egérke. A sámán felült, körülnézett alaposan, de csak a halott lovagot és a kis állat volt körülötte „HÉ! Nézz rám, ha hozzád beszélek!” szólt újra.

 

„Rendben. Tudtam, hogy egy nap teljesen elveszítem a józan eszemet, de azt hogy ezt egy beszélő egérrel kezdem, az azért mégis csak sok.” fogta a fejét csukott szemmel.

 

„Figyelj ide te balfácán! Nem őrültél meg, én tényleg tudok beszélni és jó lenne, ha figyelnél, mert fontos!!!” kiáltott fel Zelre.

 

Végül is kiméra ránézett gyanakvóan „Mit akarhat tőlem egy fehér patkány?”

 

„Egér vagyok kőagyú, de majd útközben elmondom, nincs veszíteni való időnk!” azzal felmászott Zel vállára „Indulás!”

 

A sámán egy válltörölgető legyintéssel ledobta magáról az állatot és közönyösen megszólalt „Nem vagyok hajlandó sehova sem menni, míg el nem magyarázod, hogy miért hallgassak egy cincogó hajcsomóra.”

 

Az egér sóhajtott egyet „Nem vagy könnyű eset, de figyelmeztettek...” mielőtt Zel rákérdezhetett volna, hogy ki folytatta „Én Kito vagyok. Az a feladatom, hogy felvilágosítsalak a te feladatodról, amit a melletted fekvő fajtársad átadott neked. Most, hogy így bemutatkoztam, haladhatnánk?”

 

Zelgadis sóhajtott egy nagyot és kezét a fejéhez tette „Ez nem az én gondom. Add át a feladatot másnak. Van jobb dolgom, mint mások kóbor kislányait megkeresni. Ha a lovag szavaiból jól vettem ki. Ez van... viszlát.” azzal felállt.

 

„Minden álmod teljesül, ha sikerrel jársz. A királyság nagy tudással rendelkezik. Még a te vágyaid valóra válhatják.” jegyezte meg a kisállat.

 

Zel megfordult, megfogta Kitot és dühösen szorongatni kezdte „Mit akarsz ezzel mondani? Gyorsan, mert elveszítem a türelmem!”

 

„Hogy a király... teljesíti minden... kívánságodat... bármi legyen... is az... megvan hozzá a... hatalma...” mondta nehezen.

 

A sámán a fogását lazította „Szóval bármit... Ezzel az gyógyszeremet is bele érted?”

 

Az egér vett egy mély lélegzetet „Igen. Csak a hercegnőt kell hazavinned.”

 

„Miért érzem azt, hogy ez nem olyan egyszerű, mint amilyenek hangzik?” húzta fel gyanakvóan a szemöldökét.

 

„Mindenben van veszély, ahogy ebben is, mert vannak akik nem örülnének, ha sikerrel járnál. De őket könnyedén elintézed, ilyen képességekkel. Na gyerünk, nem leszünk előbbre ha csak itt beszélgetünk.”

 

„Hát persze... úgysincs más dolgom, mint újabb bajba keverni magam.” Zel a táskájához ment még egy kicsit megrészegedve a korábbi esemény következtében, elővett egy másik garbót, átöltözött, kesztyűt húzott, majd lehajolt, hogy vállára tehesse Kitot, körülnézett a tisztáson, majd megkérdezte „Merre?”

 

„Amerre a szíved súgja.” mosolygott Kito.

 

A sámán sóhajtott, majd elindult az eredeti iránya felé. Egy kis idő után Zel megszólalt „Szóval?” nézett a szeme csücskéből az állatra.

 

„Hmm? Ja persze!” Zel erre forgatni kezdte a szemeit „Téged választott ki Ceiphied, hogy hazavidd Kipronia régen eltűnt hercegnőjét. A lány gyerekkorában nevelőszülőkhöz adta a király, hogy biztonságba legyen, de a nevelők meghaltak és elveszítették a hercegnőt. Ő nem tudja, hogy valójában kicsoda, valószínűleg valahol a világban bolyong, célt keresve életének. Nagy ereje van, aminek lehet, hogy tudatában van de lehet, hogy csak lappang benne. Nem tudjuk sem a nevét, sem, hogy hogyan nézhet ki ma, csak annyit, hogy 20 éves lesz nemsokára. Neked a hazaút során gondoskodnod kell a biztonságáról. Még nem nézted meg de a jobb karodon van egy vörös tetoválás. Ez jelképezi a királyságtól kapott erőt és egyben elkötelezettséget. Erőt mert most támadásaid, védelmed és minden kondíciód akár a régi erőd 5szörösét is elérheti a cél elérése érdekében, így kiméraként még erősebb vagy, mintha emberként kaptad volna meg. Kötelezettséget mert a hercegnőnek teljesen alá vagy rendelve. Nem szegülhetsz ellene csak ha azt a helyzet megköveteli tőled, például ha nem akar hazamenni, kényszerítheted. De amúgy mindent meg kell tenned, amit ő kíván tőled és meg is fogod a tetoválás hatására. Az életetek összeköttetett, egymásra vagytok szorulva.”

 

„Csodás. Valamilyen nyivákoló gyereknek vagyok mától a rabszolgája...” morgott Zel miközben felhúzta a felsője ujját, levette kesztyűjét és alaposan szemügyre vette a tetoválást. A tenyerénél kezdődött egy dupla kört alkotva benne, majd a két szélső ujjközénél futott fel, apró kunkorokkal és összefonódásokkal díszítve a testet néhol, mint a szőlővessző, végül a bicepsze felső részén újból egy nagyobb dupla kört alkotott, amelyben benne foglaltatott, Zelgadis számára teljesen ismeretlen , királyi címer. Egy madár, egy főnix, mely a rózsafa tövében felnézve a negyedholdra tárja szél büszkén szárnyait. „Érdekes... Miért nem vettem észre, mikor felöltöztem? És honnan fogom megismerni őt?”

 

„Ezt természetes jelenség. A szervezeted még nem szokta meg a változást. Most már elég kitisztult az érzékelésed, hogy lásd. A hercegnőt könnyedén felismered majd, mivel első alkalommal, amikor meglátod le fogsz egyszerre térdelni előtte, ha akarod, ha nem, kifejezve ezzel hűségedet és tettre készségedet, addig nem állhatsz fel míg nem mondja.”

 

„Még egy jó hír. Hogy hogyan találom meg arra nincs ötleted igaz?” mondta gúnyosan.

 

„Mondtam. Amerre a szíved visz. Mivel össze vagy kötve vele, egymáshoz fog a sors sodorni titeket. Valószínű, hogy legalább egy követője lesz, ez csak természetes az ő családjában. Nem tud sokáig meglenni partner nélkül. De te vagy az, kire már régóta vár, hogy hazavigye őt és segítsen neki elfoglalni méltó helyét.”

 

„Abbahagyhatod a szónoklást. Szóval ha akarom, ha nem, ez a tetoválás mindenképpen a lány útjába terelne.”

 

„Nemcsak emiatt. Ez már előtte is így volt, csak most kaptad meg hozzá a hivatalos engedélyt, mondhatjuk úgy is. Lehet, hogy már találkoztál vele csak nem tudtad, hogy ő az. Most segítségül kaptál egy tudatalatti iránytűt, ami majd elvezet hozzá, végül pedig a királyságba, sok erőt hogy véghez vidd a küldetést és bónuszként itt vagyok neked én is. Még nem látod de sok mindenben a hasznodra lehetek majd.” magyarázott tovább Kito.

 

„Még valami, amit tudnom kell?” kérdezte közönyösen.

 

„Talán annyit, hogy a Phoenixius család szolgálatában állsz. A királyság egy rejtett helyen van, ahova csak néhány kapun lehet bejutni. Az ott élő emberek folyamatosan járják a világokat, információt gyűjtve, mely felhasználható a további fejlődésükhöz. Ezért mondhatnánk, hogy Kipronia lényegesebben fejlett mind technikailag, mint varázslatilag, mint bármely más hely a világon. Ja és már mindenki türelmetlenül várja, hogy hazavidd a hercegnőt.”

 

Várnak?” ekkor eszébe jutottak a lovag szavai „Honnan tudta az a lovag, hogy ki vagyok? Hogy hogyan nézek ki?”

 

„Á ez részlet kérdés. Mondtam, hogy már születésed óta erre a feladatra voltál kijelölve. Nagy- dédapád apád folyamatosan adott információkat rólad és a kinézetedről is küldött varázsgömbképeket egészen haláláig. Azóta szerencsénkre nem sokat változtál.”

 

Zelt hirtelen elöntötte a düh, megállt és ökölbe szorította a kezét „Szóval Rezo végig tudott mindent... És ti meg hagytátok, hogy ezt tegye velem... Nem vagyok más, csak egy bábu valamilyen elmeháborodott király kezében...”

 

Vágott közbe Kito „Értsd meg, mi nem tehettünk arról, hogy nagyapád átváltoztatott. Amikor ezt megtette ledöbbentünk, és mi se hittük volna, hogy egyáltalán fenn fogja velünk tartani a kapcsolatot. Mindenki hátán végigfutott a hideg, amikor őrült nevetéssel bejelentette, hogy a lappangó lovagi vénád miatt mindig erősebb akartál lenni, ezért ő csak segített rajtad. A halálig nem vihettünk el tőle, de után egyszerre keresésedre indultak az ország küldöttei, hogy a királyságba vigyenek. De gyorsan mozogtál, ezért nem tudtunk utolérni. Most pedig már egy éve eljött az ideje a küldetésednek, ezért senki más nem kereshetett csak az a lovag, aki átadta az erőt, és a királyságba se léphetsz már be csakis a hercegnővel az oldaladon. Ezeket figyelembe véve, még lehetetlenebbnek tűnt a megtalálásod és a feladatot átadni neked. Remélem meg tudsz bocsátani nekünk, mert hagytunk, hogy eddig fajultak az események, de most mindannyiunk érdekét szolgálva, kérlek folytassuk utunkat!” kérlelte őt az egér.

 

A sámán sóhajtott egy nagyot és újból elindult „Tudod, nehezen tudom elhinni ezt a sok mindent, amit mondtál nekem. Nem szeretem, ha úgy alakulnak az események, hogy nincs beleszólásom. Választási lehetőséget sem adtok, hogy igent vagy nemet mondjak, mert születésem óta ez az egy feladatom lenne. Megtagadni sincs esélyem, mert tudat alatt is megteszek mindent.” sóhajtott még egyet „De ha ezzel újra ember lehetek, nem bánom.” azzal folytatta útját az ismeretlenbe, belenyugodva, hogy sorsa felé halad bármerre is menne tovább.

 

xxx

 

Egy hét céltalan gyaloglás során Kito ismertette Zelgadissal Kipronia történetét. Az ország önmagában véve nem nagy területű, de földjei gazdagon teremnek, állatai kövérek úgyhogy kényelmesen eltartja az ott élő népet. A királyságot egy nagy erejű védőpajzs védi, amin csak a kapukon keresztül lehet túljutni a megfelelő kulccsal, ami Zelnek a tetoválása, a hercegnőnek pedig a benne csörgedező vér. Rengeteget mesélt a pajzs természetéről, hogy hogyan nyeri erejét a természetből, és ki és hogyan hozta létre. Ezen kívül beszélt magáról a nemesi családról, a régi és a jelenleg trónon lévő uralkodóról. Mesélt arról, hogy a hercegnőt miért is kellett más szülőkhöz adni. Azokban az időkben a királyi családon belül hatalmi harc dúlt két testvér közt, melyet a nép megkönnyebbülésére a végén az idősebb, bölcsebb és kedvesebb fivér, Ardor nyert. Viszont a harc közben veszélybe került Ardor kislánya ezért egy hű alattvalójára bízta az életét és birodalmon kívül kérte, hogy nevelje álnéven addig, míg a harcok tartanak, vagy ha kudarcot vall, akkor végleg.

 

Az út során nem sok változást érzett a sámán az erején. Az önvizsgálásai végén azonos eredményre jutott: egy hajszállal sem erősebb, mint a tetoválás megkapása előtt. Kito türelemre intette, hogy valószínűleg valójában csak akkor fog felszabadulni az ereje, ha szüksége lesz rá.

 

Zelgadis úgy döntött, hogy újra városban próbál magának szállást találni és szétnéz a helyi könyvtárban, érdekes könyvek reményében. Ahogy városon haladt keresztül, harci kiáltásokra lett figyelmes, és köztük egy ismerős hang tűnt fel. „Flare Arrow!!!”

 

„Lina?” és azzal az esemény színhelyére sietett. Mikor odaért meglátta a vörös boszorkát és szőke barátját, ahogy egy csapat banditával álltak szembe. Ahogy közelebb lépett a lány szeme csücskéből észrevette mozgását és feléje fordult.

 

„Héé Zel!!! Régen találkoztunk!! Jól jönne a segítséged!!” integetett neki, majd újra a gazfickók felé fordult.

 

Viszont a sámán szerencsétlenségére „Mi a...??” ő nem tett mást mind egy láthatatlan erő hatására térdre ereszkedett egy nagy huppanással, ahogy a térde a földet érte „...nem... bírok... megmozdulni...grrrrr....” próbálkozott újra lábra állni, vagy legalább a fejét felemelni, hogy láthassa, ha valaki meg akarná támadni.

 

„Úgy látom megtaláltuk a hercegnőt!” mondta lelkesen Kito.

 

„Most...” adta fel a küzdelmet „nincs itt az ideje a formaságoknak! Hogyan szabadulhatok fel?” kérdezte sürgetően.

 

„A hercegnőnek kell szólnia, hogy már felállhatsz.” emlékeztette őt a kisegér.

 

„Hát akkor rá kell vennem, hogy hozzám szóljon...” vett egy mély lélegzetet és elkiáltotta magát „LINA!!!”

 

„Mi a baj Zel??!!! Mit csinálsz ott??!! Állj fel és segíts Gourrynak inkább!!!” s azzal érezte, hogy újra ura lesz testének és démoni sebességgel a csatlakozott a harchoz.

 

Nem tartott soká, mire a rablóbanda egyik fele megpörkölődött, a másik fele pedig eszét veszve menekült amerre látott. Rövid kézfogás után Lina azt javasolta, hogy üljenek be egy fogadóba egy jó ebédre. A sámánnak lehetősége volt még beszélnie Kitoval, miközben két utazótársa el folt foglalva az ebéddel, és megkérte őt, hogy tartsák az ittlétének valódi okát még egy kis ideig titokban, és az igazságot is szerencsésebb lesz részletekben adagolni az egy kicsit forrófejű barátjának.

 

Az ebéd után Zelgadis kérdezett rá először „Merre jártatok az elmúlt időszakban?”

 

„Tudod, csak a szokásos. Elveszett kincseket keresünk, banditákat fosztogatunk, alsóbbrendű szörnyeket ölünk pénzért a kisebb városokban, és szerencsénkre eddig semmilyen erősebb Mazoku vagy egyéb sötét lény sem akarta a halálunkat.” válaszolta a vörös boszorka.

 

Akkor azt hiszem most jött el az ideje, hogy ez megváltozzon Lina...” gondolta, ahogy az előtte álló feladatra gondolt „Most van valamilyen különleges célotok?” kérdezte tovább, hogy a addig részleteiben kigondolhassa, hogy mit fog mondani régi utazótársainak.

 

„Nincs sajnos. Az elmúlt pár hétben, semmilyen információt nem sikerült összeszednünk, hogy itt lenne valahol a környéken kinccsel teli elvarázsolt kastély, vagy régi templom ősi varázslatokkal.” sóhajtott egyet szomorúan „Úgy néz ki, hogy hosszabb útnak nézünk elébe, ha valamilyen érdemlegesebbet szeretnénk megszerezni.” majd visszanézett a sámánra „És te Zel? Mi járatban vagy erre és hol hagytad Ameliát?”

 

„Ameliának vissza kellett mennie Saillune-ba, mert a hercegnői kötelességei odakötötték. Én tovább menetem mert hallottam egy lehetséges gyógyszerről a környéken, ami később kiderült, hogy hasznavehetetlen számomra.” mondta nyugodtan, megszokva a folytonos csalódást ezen a téren.

 

„És merre tartasz? Nincs valamilyen zsákmány, amit meg akarsz osztani a legjobb barátaiddal?” csillantak fel Lina reményteli szemei, és Zel pedig felkészült kimondani a hazugságot, amit a beszélgetésük közben gondolt ki.

 

A puszta gondolattól rosszul vagyok, hogy Xellos szokta ezt az alattomos módszert alkalmazni velünk szembe.” Sóhajtott egy nagyot és elkezdte „Valójában most nemcsak a gyógyírem után kutatok. Hallottam egy hatalmas királyságról, amely valahol rejtőzködik, és csak kevés kapun keresztül lehet oda eljutni. Azt beszélik, hogy birodalom minden elképzelhető szempontból fejlettebb, mint bármelyik másik hely a földön, mert az ország szolgái folyamatosan járják a világot információt szerezni. Ez sok szempontból hasznos lehet számomra.”

 

„És mi a királyság neve?” kérdezett rá Gourry.

 

„Kipronia, a királyi család neve pedig Phoenixius, ha minden igaz.”

 

„Ez csodás!!!” lelkesedett Lina „És tudom, hogy éppen most akartál megkérni, hogy nem akarunk e veled tartani az útra, hiszem szívesen osztanád meg velünk a hatalmas tudást, ami ott várhat minket!!”

 

Ez könnyen ment... Nem bánom, gyertek, csak ne legyetek az utamba.” tartotta fenn rideg álcáját.

 

„Oké, oké... mikor indulunk?” érdeklődött Lina.

 

„Ha itt végeztetek , akár most is.” azzal felállt az asztaltól és megvárta, hogy Gourry kifizesse az ebédet, majd elindultak ki a városból, ismeretlen kalandnak nekivágva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.