Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sziasztok!

 

Mindannyian, kik erre az oldalra tévedtetek legyetek üdvözölve nálam!

 

 

Ezt a kis honlapot 2008 nyarán indítottam én, Lyany semmilyen különleges céllal. Elsődlegesen saját véleményeim és gondolataim írásos fogalmazódását vetettem honlapra a korai szakaszban. Lassan egyre inkább átváltott egy olyan hellyé, mely befejezetlen sztorijaimat tartalmazta. Ezek elsősorban a Slayers című anime szereplőiről írt történek, melyek nem kifejezetten a gyermeki korosztályhoz megszólottak. Nem volt szívem leszedni őket, mert úgy hiszem, amin az ember egyszer dolgozott, s akkor beleírta egy csöppnyit önmagát, vétek lenne eltüntetni. Legalábbis addig, míg maga az oldal aktív.

 

Már jó ideje (úgy 2 éve) egy új „fandom” lelkes tagjának vallom magam, ezen belül is egy kissé sarkos változatának vagyok nagy rajongója, mely valószínűleg Magyarországon nagyon ritka. Tehát jelenleg Dragonball Z a nagy szerelmem és ki-fe-je-zet-ten előnyben részesítem azon részeit, melyben enyhén félreértelmezhető helyzetbe kerül a sorozat lelkes főhőse egy bizonyos morcos herceggel. Kinek ebből nem szűrhető le a lényeg azt egyszerűen megkérném, hogy távozzon, saját lelki békéjének megtartása érdekében.

 

El se hiszem, hogy elmondhatom magamról de eléggé elfoglalt egy csaj vagyok (Akinek eddig nem esett le, igen a gyengébbik nemet gyarapítom.) Ha időm és erőm engedi, akkor kigondolom, tervezgetem, a fejemben lévő történeteket és ha dokumentumra fogalmazódik, akkor egy idő után fel is töltöm (nagy valószínűséggel ide ugyebár).

 

A történeteimet igazából saját jókedvemből írom, úgyhogy bár zavar, ha megakadok egyiknél-másiknál nem igazán aggódom, hogy mi lesz a jövőben vele. Bár hajlamos vagyok kitartani addig míg be nem fejezem. Kicsit kellemetlen, hogy erre is rácáfol az itteni írások jó-néhánya. Korábban a kész történetek egy közösségi honlapon voltak, melynek linkje valahol oldalt biztos megtalálható. Ott vannak igazából az első kész meséim, viszont azok csakis Slayers történetek.

 

Ennyire futotta a bemutatkozásra, ha esetleg valaki személyesen kapcsolatba akarna lépni velem, az kommentáljon valahova, adjon e-mail címet és akkor tovább beszélhetünk.

 

Üdv,

 

Lyany

 

 

2016.11.06

Rövid Info

/ Menüpont: Nyitóoldal / Hozzászólások: 1

2016 november

 
Teljes bejegyzés